Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2017. Augusztus 24. 17:55, csütörtök | Helyi
Forrás: mti.hu

Megújul az 1000 forintos

Megújul az 1000 forintos

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megújítja az 1000 forintos bankjegyeket, a lakosság 2018. március 1-jétől veheti használatba, a régi ezreseket 2018. október 31-ig lehet használni fizetésre.

Hitelintézetek és a posta még három évig, a jegybank pedig húsz évig díjmentesen váltja át a régit új 1000 forintosokra.

Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón elmondta hogy a jegybank az ezerforintosokkal folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki. Hozzátette, a legtöbb ország húszévenként megújítja bankjegysorozatát, amit többek között a technika, például a bankjegykiadó és -elfogadó automaták fejlődése, a korszerűbb bankjegy-felismerés, illetve az új hamisítási módszerek elleni védekezés indokol.

A bankjegycsere költségei mintegy 4-5 milliárd forintot tesznek ki.

Pataki Tibor, az MNB készpénzlogisztikai igazgatóságának vezetője elmondta: augusztus 24-től az új 1000 forintosok törvényes fizetőeszközzé válnak, (az MNB már csak az új bankjegyeket bocsátja ki, a forgalomban azonban csak márciustól jelennek meg ), a jegybank féléves felkészülési időt biztosít a készpénzellátás szereplőinek, így a bankjegyelfogadó és feldolgozó automaták üzemeltetőinek az új bankjegyek kezelésére.

  • Az új ezresek megőrzik a régi ezerforintosok kék színét és nem változtatták meg az illusztrációkat sem, így Mátyás király és a visegrádi Hercules-kút szerepelnek az új bankjegyeken is. Változást jelent, hogy színváltó festékkel a bankjegyen megjelenik a Corvin-jelkép, a holló ( a madár az UV-A és UV-C fényben eltérő színben is látható lesz), az is újdonság a pénzen, hogy a hologram-csík a bankjegy szélén található.

A forgalomban lévő bankjegyek kétharmada már új papírpénz, a 2000 és 5000 forintos bankjegyek bevonása sikeresen lezajlott, az 5000 forintosokból 20 százalék, a 2000 forintosokból 14 százalék az az arány, amely a régi, már a kereskedelmi forgalomban nem használható bankjegyekből még nem érkezett vissza a jegybankba.

  • Idén december 31-ig még lehet fizetni a régi 20 ezer forintosokkal, a forgalomban lévő új 20 ezresek aránya mintegy 95 százalékot ér el.

Pataki Tibor kiemelte: a régi 10 ezer forintosok bevonásáról még nem döntöttek a jegybankban, ezeket a bankjegyeket 2019 előtt várhatóan nem vonják be.

Kérdésre az MNB szakemberei elmondták: mintegy 460 millió darab bankjegy van forgalomban, ezek döntő részét a nagy címletek adják, a 10 ezresek az összes forgalomban lévő bankjegy 35 százalékát teszik ki. Ezerforintosból hozzávetőleg 68 millió darab van forgalomban, ez nagyjából 15 százalékos arány - tette hozzá.

A bankjegyek cseréje során utoljára az 500 forintosokat cserélik le, várhatóan jövőre.

Pataki Tibor kifejtette: évente 50-70 tonna elhasznált bankjegyet semmisít meg a jegybank, ezek pótlása, illetve a készpénz-szükséglet emelkedése adja a megújításra szoruló bankjegyek mennyiségét.

  • Évente 2000 darabot sem ér el a hamisított bankjegyek száma, idén 1500 körül lehet a hamisított papírpénzek száma, csak régi bankjegyet hamisítanak, jellemzően a 10 ezer és 20 ezer forintosokat.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:45, hétfő | Életmód

A Tavaszi nagytakarítás kampányban 1500 köbméter szeméttől tisztult meg a természet

Negyedik alkalommal rendezték meg idén a Tavaszi nagytakarítás - Takarítsuk ki együtt a természetet! kampányt

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 12:42, hétfő | Külföld

Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök

Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni