Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2017. November 21. 11:17, kedd | Sport
Forrás: szekesfehervar.hu

TAPASZTALT KANADAI HÁTVÉDET IGAZOLT A FEHÉRVÁR AV19

TAPASZTALT KANADAI HÁTVÉDET IGAZOLT A FEHÉRVÁR AV19

Jelentős tengerentúli és nemzetközi tapasztalattal rendelkező hátvéd érkezik Benoit Laporte együttesébe.

Bratt Palin ellenfélként már megfordult a Fehérvár AV19 csarnokában, most erősítésként érkezik a hátvédsorba.

A 33 éves kanadai juniorként 2003-ban és 2005-ben is bajnokságot nyert a WHLben szereplő Kelowna Rockets együttesével, ahol az együttes vezéregyéniségei közé tartozott, majd öt szezont az AHL-ben játszott, ahol utolsó két évében viselhette a kapitánynak járó „C” betűt. 2011-ben európai karrierbe kezdett, előbb két évig Csehországban, majd egy-egy szezont Svédországban (Mora IK, Allsvenskan) és Németországban (Grizzlys Wolfsburg, DEL) töltött. 2015-ben igazolt Linzbe, első szezonjában 54 mérkőzésen 14, míg a másodikban 18 pontot szerzett.

„Palin egy rendkívül tapasztalt játékos, hiszen a tengerentúli ligák mellett Európában, az EBEL-ben is kipróbálta magát. Több együttesben, ahol szerepelt, csapatkapitány volt, így jégen és jégen kívül is nagy segítségünkre lehet. Jó felépítésű, kiváló fizikumú játékosról van szó, és a védelmünkben pont ilyen játékosra volt szükségünk” – mondta Benoit Laporte csapatunk friss igazolásáról.

“Ellenfélként nagyon nehéz Székesfehérváron játszani. A szurkolók hangosak, a hangulat pedig kiváló. Nagyon remélem, hogy a szimpatizánsok örömmel fogadnak" – mondta székesfehérvári élményeiről a 188 centiméter magas, 92 kilogramm súlyú játékos. “Több csapattól is volt ajánlatom, és miután mérlegeltünk minden lehetőséget a feleségemmel, úgy döntöttünk, hogy Fehérvár a legmegfelelőbb számunkra” – kezdte Palin, aki legfőbb erényének az egyenletes teljesítményt tartja. “Beszéltem a csapat vezetőedzőjével és Szélig Viktorral is, nagyon tetszett az az irány, amit képviselnek. A szezon hátralevő részében szeretnék minél hasznosabb tagja lenni a csapatnak és mindent megtenni azért, hogy a gárda minél sikeresebb legyen” – tette hozzá a játékos, aki várhatóan a hét végén érkezik a koronázóvárosba.

szekesfehervar.hu

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 17. 17:22, szerda | Sport

Párizs 2024 - Száz nappal a rajt előtt már 150 kvótája van Magyarországnak

Már százötven kvótája van a magyar csapatnak, mely összességében közel kétszáz fős lehet

2024. Április 16. 21:49, kedd | Sport

Csak századmásodpercekre az első helytől

Gender Tamás Junior 2024. 04. 10-13. között Franciaországban, Champions of the Future (RGMMC) bajnokság keretein belül, Val d\'Argenton-ban a Circuit de karting du Val d\'Argenton-on versenyzett.

2024. Április 16. 10:14, kedd | Sport

Bronzérem az Euro Trophy-n

Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Trophy után.

2024. Április 13. 06:00, szombat | Sport

Sós Csaba: Milák egyedi utat jár, de jóval előrébb tart, mint amire számítani lehetett

A szövetségi kapitány szerint Milák Kristóf egyedi utat jár be, és az úszók pénteken zárult országos bajnokságán jobban teljesített, mint amire ő számított.