Hírek
2017. Október 19. 05:19, csütörtök |
Külföld
Forrás: sg.hu
A legfelsőbb bíróság előtt az USA kontra Microsoft ügy
Írországban tárolt e-maileket véd a Microsoft, melyekbe nem enged betekintést az amerikai kormánynak. Az igazságügyi minisztérium nem nyugszik ebbe bele.
Tavaly júliusban a Microsoft pert nyert az Obama-kormány ellen, amely azt szerette volna, hogy bármikor hozzáférhessen a társaság egyik ügyfelének összes leveléhez, így az Írországban tároltakhoz is. A Microsoft megtagadta a kérést, ezért az Obama-kabinet megpróbálta jogi úton kikényszeríteni a hozzáférést. A New York-i fellebbviteli bíróság végül a vállalatnak adott igazat. Az amerikai igazságügyi minisztérium ezután azt szerette volna, ha az eljárás folytatódik, a perújrafelvételi beadványt azonban egy nyolc tagból álló testület elutasította. Az ügy nem ért itt véget, most az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága elé került.
Az USA kontra Microsoft perben legkésőbb 2018 nyarán születhet ítélet. A társaság továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának kell az amerikai kormány jogait törvényileg szabályoznia és ezzel a kérdéssel nem a bíróságoknak kell(ene) foglalkozniuk. Az óriáscég ügyvédeinek véleménye szerint a szabályos megoldás az lenne, ha az USA olyan jogsegély-egyezményeket kötne más országokkal, amelyek a határokon átnyúló adatcserét szabályozzák. A jelenlegi megállapodásokon alapuló eljárások ugyanis gyakran olyan sokáig tartanak, hogy egyáltalán nem segítik a bűnüldözők munkáját.
A Microsoft eddig úgy kerülte meg a problémát, és védte ki a hasonló adatkikérési bonyodalmakat, hogy az ügyfelek adatait - kérésre és külön díj ellenében - egy különleges németországi számítógép-központban tárolta. Ott a hardver ugyan a társaság tulajdonában van, de mégsincs hozzáférése a megőrzött adatokhoz. Ilyen jogosítványa kizárólag a Deutsche Telekom T-Systems nevű leányvállalatának, a centrum üzemeltetőjének van, ilyenformán a Microsoft azt tudja válaszolni a kormányzatnak, hogy tehetetlen az ügyben. Egy ilyen modellt azonban csak azok a vállalatok engedhetnek meg maguknak, amelyek anyagilag erős helyzetben vannak, ezek ugyanis tudnak találni megfelelő külföldi partnereket és számítógép-központokat.
Brad Smith, a Microsoft vezető jogásza blogbejegyzésében azt írta, ha az amerikai bűnüldözők meg tudják szerezni a külföldi emberek külföldön tárolt e-mailjeit, akkor ugyanígy semmi sem akadályozhatja meg más országok kormányait abban, hogy hozzáférhessenek az amerikai állampolgárok azon elektronikus leveleihez, amelyeket az Amerikai Egyesült Államokban tárolnak.
Hiszik, hogy az emberek magánélethez való jogát az adott országok törvényeinek kell megvédeniük, és a felhőkörnyezetben tárolt információknak ugyanolyan védelmet kell kapniuk, mint azoknak a papírra vetett anyagoknak, amelyeket egy íróasztalfiókban őriznek.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 18:21, szerda | Külföld
Merénylet: Életveszélyes állapotban szállították kórházba a megsebesített szlovák kormányfőt
Életveszélyes állapotban, helikopterrel szállították a besztercebányai kórházba Robert Fico szlovák miniszterelnököt, akit szerdán Nyitrabányán (Handlova) a kormány kihelyezett ülése után lőttek meg
2024. Május 15. 07:52, szerda | Külföld
Giorgia Meloni: nem egyedül Magyarország mond nemet a migránsok szétosztására
Magyarország nem az egyetlen európai uniós tagállam, amely nemet mond a migránsok szétosztására, magukat sokkal európaibbnak valló nemzetek is ugyanezt teszik
2024. Május 14. 08:14, kedd | Külföld
Eurobarométer: a fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a közelgő európai parlamenti választásokon
Az európai fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a június 6. és 9. közötti európai parlamenti választásokon, a megkérdezett fiatalok 38 százalékának véleménye szerint a szavazás a leghatékonyabb módszer a véleménynyilvánításra
2024. Május 11. 07:00, szombat | Külföld
Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollár értékű hadifelszerelést küld Ukrajnába az orosz offenzíva elleni védekezéshez
Az Egyesült Államok 400 millió dollár (mintegy 170 milliárd forint) értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.