Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2023. Szeptember 23. 08:15, szombat | Belföld
Forrás: MTI

A MÁV megkezdte a felkészülést a győri vasútvonal felújításának második ütemére

A MÁV megkezdte a felkészülést a győri vasútvonal felújításának második ütemére

Megkezdődött a felkészülés az 1-es (győri) vasúti fővonal vágányfelújításának második ütemére, a teljes vágányzárra: október 27-től három héten át Biatorbágy és Szárliget között mindkét vágányon szünetel majd a vasúti fo

A három hónapra tervezett rekonstrukció, amelynek első üteme hétfőn kezdődött meg az egyik vágány lezárásával, a közlemény szerint az ütemterv szerint halad, a MÁV és a Volánbusz szoros koordinációjának köszönhetően mostanra kiszámíthatóbbá vált a vonatforgalom és a buszpótlás.

"A MÁV-Volán-csoportnak az érintett vonalszakaszon nagyobb problémák nélkül sikerül napi 30-40 ezer utas megfelelő utazásáról gondoskodnia" - írták, cáfolva a zsúfolt járatokról, kényelmetlen utazásokról és kaotikus állapotokról szóló információkat.

Tájékoztatásuk szerint csaknem 40 pótlóbuszt csoportosítottak át erre a szakaszra, a Volánbusz pedig az ország minden részéből 70 buszvezetőt vezényelt át a feladatra.

A vállalatcsoport szakemberei folyamatosan gyűjtik, elemzik az első ütem utasforgalmi és menetrendi tapasztalatait, és a lehetőségekhez mérten "beavatkozásokat végeznek" a győri fővonal közlekedésében. Egy ilyen nagy volumenű pótlás kezdeténél óhatatlanul előfordulnak fennakadások - olvasható a közleményben, amelyben elnézést kérnek azoktól, akiket kellemetlenség ért.

Kiemelték, hogy az október 27-én kezdődő második ütem a mostaninál is több változást fog hozni az utazásban, ezért a közlekedési rend kidolgozását elkezdték a szakemberek.

A vasúttársaság várhatóan az ütemkezdet előtt két héttel közzéteszi az első fázis tapasztalataira is építő menetrendeket, és kialakítja a tájékozódást segítő térképeket, utazási ismertetőket - írták.

Kifejtették: Herceghalom és Biatorbágy között a forgalom elől elzárt vágányon az első három napban ütemterv szerint haladt a pálya felújításával a munkagép. Bicske és Szárliget között a vágánybontó és -építő géplánc előkészítése zajlott az első két nap, szerdán már az is megkezdte a munkát. A pályafelújítás során a sínek, betonaljak cseréje mellett elvégzik az ágyazatrostálást, vágányszabályozást is.

A rekonstrukció során több mint másfél kilométer hosszan az alépítményt, azaz a vasúti töltéseket, bevágásokat is helyreállítják. Ez a jelenlegi első fázis után, október 27-től november 17-ig történik meg. Ekkor mindkét vágányon szünetelni fog a vasúti forgalom, megfogalmazásuk szerint "a 140 km/h-s sebesség visszaemeléséhez elvárt minőségű pályaállapot csak így hozható létre".

November 18-tól várhatóan december 9-ig következik a másik vágány átépítése, ekkor ismét egy vágányon haladnak majd a vonatok.

A győri vasútvonal menetrendjéről és a buszpótlásról a www.mav.hu/egyesvonal weboldalon tájékozódhatnak az utasok.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő, 3,6 kilométer hosszú, 8647-es számú utat hétfő délután.

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Szijjártó Péter: az Európai Unió bővítésének felgyorsítása lesz a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja

Az Európai Unió (EU) bővítésének felgyorsítását nevezte a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb céljának a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfő este.

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;