Hírek
2013. Január 29. 13:58, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
A posta munkatársai olvassák le februártól a Tigáz mérőóráit

A posta munkatársai végzik a gázmérők leolvasását a Tiszántúli Gázszolgáltató (Tigáz) Zrt. szolgáltatási területén február 1-jétől a Tigáz Csoport és a Magyar Posta együttműködési megállapodása alapján - jelentették be kedden Budapesten.
A Magyar Posta Zrt. kettő plusz egy évre nyerte el a megbízást a Tigáz teljes szolgáltatási területén - mondta Molnár Róbert, a posta üzletágvezetője a sajtótájékoztatón.
A Tigáz 2007 óta alvállalkozóval végezteti a leolvasást, a kiírt pályázatra most a Magyar Posta adta a legjobb ajánlatot - közölte Holyevácz Csaba, a Tigáz ügyfélkapcsolati igazgatója. Hozzátette: a leolvasás rendje is megváltozik, a pontosabb elszámolás érdekében a kötelező egyszeri helyett évente háromszor rögzítik majd az adatokat a lakossági fogyasztóknál.
A szolgáltatás díja az előre tervezett költségkereten belül maradt, a számok nem publikusak, és az évi háromszori leolvasás miatt nem is összehasonlíthatóak a korábbiakkal - fogalmazott az ügyfélkapcsolati igazgató.
A részletekről szólva Holyevácz Csaba elmondta: összesen 1,1 millió gázmérőről van szó.
A fogyasztók szempontjából csak a gázmérőt leolvasó személye jelent változást. Az éves és a számlázás alapjául szolgáló leolvasások ütemezésén a Tigáz nem változtat. A leolvasásnál a postai munkatársak nemcsak a mérőállást rögzítik, hanem dokumentálják a fogyasztási helyet is, digitális fényképet készítenek a gázmérőről.
Azoknak a fogyasztóknak, akik a havi diktálást választják, az eddigi gyakorlatnak megfelelően havonta kell elküldeniük a pontos mérőállást.
A Magyar Posta számára fontos stratégiai cél a szolgáltatási körök bővítése és a kapacitások kihasználása - emelte ki Molnár Róbert.
A Tigáz szolgáltatási területen a leolvasást összesen 230-240 munkatárs fogja végezni, ők eddig kézbesítőként dolgoztak. A postai küldemények száma csökken, de így munkát tudnak biztosítani az alkalmazottaknak - mondta el az üzletágvezető.
Januártól a postai dolgozók olvassák le az Elmű-Émász csoporthoz tartozó villanyórákat is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 07:40, kedd | Belföld
NAV: május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani az adóhivatal által készített bevallási tervezeteket
Május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani a NAV által készített bevallási tervezeteket, akinek fizetendő szja-ja maradt, 500 ezer forintig automatikus részletfizetést kap, ha ezt jelzi a tervezetben
2025. Május 06. 07:39, kedd | Belföld
Logisztikai szövetség: Magyarország gyűjtő-elosztó központtá lépett elő az európai logisztikai hálózatban
2025. Május 06. 07:37, kedd | Belföld
Érettségi - Több mint 80 ezren kezdték meg a vizsgát magyar nyelv és irodalomból
Magyar nyelv és irodalomból középszinten 1140 helyszínen 77 972, emelt szinten 61 helyszínen 2278 vizsgázó tesz érettségit - tudatta az Oktatási Hivatal hétfőn a honlapján.
2025. Május 04. 08:59, vasárnap | Belföld
Koncz Zsófia: 2026-tól félmillió, 2029-től egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon
Jövőre félmillió, 2029-től pedig már egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.