Városlista
2024. június 18, kedd - Levente

Hírek

2016. Október 26. 06:00, szerda | Külföld
Forrás: Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:

A Vatikán nemet mond a halottak hamvainak szétszórására és otthon őrzésére

A Vatikán nemet mond a halottak hamvainak szétszórására és otthon őrzésére

Temetkezési útmutatást közölt a vatikáni Hittani Kongregáció kedden, hangsúlyozva, hogy az egyház a hívők számára nem engedélyezi az elhunytak hamvainak otthoni őrzését, valamint a hamvak szétszórását sem.

A halottak napja előtt közölt Ad resurgendum cum Christo (A Krisztussal való feltámadásért) kezdetű vatikáni dokumentum nyolc pontban foglalja össze a Hittani Kongregáció instrukcióit a halottak temetéséről és kremáció esetén a hamvak megőrzéséről.

A dokumentum emlékeztetett, hogy 1963-ig a katolikus egyház tiltotta a hamvasztást, azóta azonban a hamvasztás már nem ellentétes a keresztény vallás tanításával. Az egyház továbbra is a holttestek elföldelését részesíti előnyben, mivel az egyház megítélése szerint ez a temetési hagyomány nagyobb tiszteletet fejez ki a halottak iránt, a hamvasztás viszont nem tiltott. Ez a temetkezési mód az utóbbi évtizedekben jelentős mértékben el is terjedt anyagi és kulturális okokból, más "egyházzal ellentétes" temetkezési szokásokkal együtt - fogalmaz a Hittani Kongregáció útmutatása.

A kongregáció hangsúlyozza, hogy az egyház a halottaknak a temetőben vagy más felszentelt helyen való temetését szorgalmazza, többek között azért, mivel a hagyományos temetkezési hely elősegíti az elhunytakról való megemlékezést és a hozzájuk intézett ima lehetőségét, a halottak "elrejtése" és "magántulajdonként" való kezelése helyett.

A Hittani Kongregáció nem engedélyezi a hamvak otthoni őrzését, amelyhez rendkívüli vagy súlyos esetekben püspöki engedély szükséges. A hamvakat viszont ebben az esetben sem lehet a családtagok között szétosztani.

Minden "panteista, naturalista, nihilista félreértés tisztázására" a Hittani Kongregáció nemet mond a hamvak levegőben, földön, vízben vagy más módon történő szétszórására. Nemet mond arra is, hogy az elhunyt személy hamvait emléktárgyakban vagy ékszerekben helyezzék el (például özvegyi gyűrűben). Az említett temetkezési szokásokat nem magyarázhatja semmilyen közegészségügyi, társadalmi vagy gazdasági indok - szögezi le a dokumentum. Hozzáteszi: abban az esetben, ha az elhunyt akarata hamvainak szétszórása volt, ezt az egyház tagadja meg.

Európában a halottak mintegy negyven százalékát hamvasztják. A katolikus Olaszországban 1987-től terjedt el a koporsós temetésnél jóval olcsóbb hamvasztás, amely jelenleg a temetések több mint 16 százalékát teszi ki. Az Egyesült Államokban tavaly következett be először, hogy a hamvasztásos temetések száma meghaladta a koporsóban való temetésekét.

Folyamatosan emelkedik a hamvaknak a nem temetőben való őrzése, valamint a hamvak szétszórásának aránya is.

Címkék: halott, hamvak, vatikán

Ezek érdekelhetnek még

2024. Június 17. 13:07, hétfő | Külföld

Lőszerrobbanás egy csehországi katonai kiképző központban, sérültek

Lőszerrobbanás történt hétfő délelőtt Csehországban, az Olmütz (Olomouc) melletti Libavá katonai kiképző központ területén, többen megsérültek - jelentette a cseh hadsereg az X közösségi hálózaton.

2024. Június 14. 07:26, péntek | Külföld

Jens Stoltenberg: a NATO-nak hosszú távú támogatást kell biztosítania Kijevnek

Az észak-atlanti szövetségnek kiszámíthatóságot kell biztosítania Kijev számára azzal, hogy azonnali és hosszútávú támogatás mellett kötelezi el magát úgy a katonai, mint a pénzügyi támogatás terén

2024. Június 12. 09:14, szerda | Külföld

Putyin: Moszkva üdvözli Ankara érdeklődését a BRICS iránt

Oroszország üdvözli Törökország érdeklődését a BRICS munkája iránt, és támogatni fogja Ankara törekvését a közös feladatok megoldására

2024. Június 07. 07:14, péntek | Külföld

Macron: Franciaország vadászrepülőket ad át Ukrajnának

Franciaország Mirage 2000-5 típusú vadászrepülőket szállít Ukrajnának, hogy támogassa az Oroszország elleni háborúban - jelentette be Emmanuel Macron francia elnök csütörtök este.