Hírek
2017. Október 04. 15:57, szerda |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
A Visegrádi országok vasúti szakemberei tanácskoznak Fehérváron
Háromnapos konferenciára érkeztek Fehérvárra a Visegrádi Csoport vasúti közlekedési szakemberei.
A szakmai fórumon Mészáros Attila alpolgármester, a Székesfehérvári Intermodális Közösségi Közlekedési Központ kialakításáról is beszélt, amely biztosítja majd a közvetlen átszállási lehetőséget a helyi, helyközi és távolsági buszjáratok, valamint a vasút között.
- Cseh, szlovák és lengyel vasúti vezetők érkeztek Székesfehérvárra, hogy a kötöttpályás közlekedés jövőjéről és infrastrukturális lehetőségeiről tanácskozzanak.

A vasúti infrastruktúra vezetők és szakemberek háromnapos találkozójának nyitónapján Székesfehérvár alpolgármestere a város terveit ismertette a résztvevőknek. Elmondta, hogy Fehérvár az ország három legnagyobb gazdasági erőcentrumának egyike, pozíciójának megőrzéséhez és az előrelépéshez elengedhetetlenül fontos a közlekedés.

„Egy nagy ipari centrum számára ugyanolyan fontos a közúti közlekedés, mint a teherforgalmi, vasúti közlekedés. A magyar vasúthálózatban kiemelt szerepe van Székesfehérvárnak, ezért is nagy öröm, hogy a MÁV Zrt. és az állam az elmúlt években közös erővel újította fel a vasútállomást. Budapest és Székesfehérvár között a teljes hálózat megújult és jelentősen csökkent a menetidő.” – emelte ki Székesfehérvár alpolgármestere, aki szólt a jövőbeli tervekről is.
Elmondta, hogy a következő nagy fejlesztés az Intermodális Közösségi Közlekedési Központ kialakítása lesz, ami biztosítja majd a közvetlen átszállási lehetőséget a helyi, helyközi és távolsági buszjáratok, valamint a vasút között.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
