Hírek
2017. Szeptember 01. 18:57, péntek |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Beiratkoztak a Corvinus Egyetem székesfehérvári campusának elsőéves hallgatói
Beiratkoztak a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campus Gazdálkodástudományi Karának gazdálkodás és menedzsment, pénzügy és számvitel valamint a sportközgazdász szakos, elsőéves hallgatói pénteken.
A Corvinus Egyetem és Székesfehérvár együttműködésének köszönhetően tudományos bázis van kialakulóban a Budai úti Campus területén.
„Hálásak vagyunk a Corvinus Egyetemnek, hogy Székesfehérvárra hozta duális képzésének központját. A város az egyetemmel közösen igyekszik biztosítani a képzésekhez szükséges infrastruktúrát, például az épületeket is közösen üzemeltetjük. Az épületet az egyetem fogja felújítani, de a környezetét a város teszi rendbe, amelyhez több mint 200 millió forintot biztosít a költségvetéséből.” - fogalmazott az elsőéves hallgatókat köszöntő beszédében Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere, aki felhívta a hallgatók figyelmét arra is, hogy szeptember 13-án a város új egyetemi klubja, a Petőfi Kultúrtanszék is megnyitja kapuit, amelyet csaknem 130 millió forintból újított fel Székesfehérvár önkormányzata.
Elsőéves hallgatók beiratkozása a Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusában
„A legújabb statisztikai adatok szerint háromszor annyi hallgatóval és egy új szakkal kezdjük meg a szemesztert Székesfehérváron, ez a teljes hallgatói létszám mintegy 70%-át teszi ki. Mivel hallgatóink teljes jogú polgárai a Corvinus Egyetemnek, elérhető számukra valamennyi projektlehetőség.
Az összes hallgató egynegyede duális képzési formában kezdi meg tanulmányait, számukra a helyi cégekkel közös belső projektek is elérhetőek lesznek. Hála az egyetem és a város közötti együttműködésnek egy tudományos bázis van kialakulóban Székesfehérváron.” - mondta el dr. Drótos György, a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campus Gazdálkodástudományi Karának egyetemi docense, programigazgató.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 16:13, csütörtök | Belföld
Kecskeméten folytatta vidéki kampánykörútját Orbán Viktor
2024. Május 16. 16:12, csütörtök | Belföld
Változékonnyá válik az időjárás a pünkösdi hosszú hétvégén
2024. Május 16. 16:11, csütörtök | Belföld
Fiktív motorkerékpár-eladások hátterét göngyölítette fel a NAV
2024. Május 16. 08:25, csütörtök | Életmód
Ön tudja, mi rejtőzik a kép 1%-án?
A Kuckó Önkéntes Program különleges kezdeményezéssel hívja fel a figyelmet az 1%-os rendelkezés fontosságára