Hírek
2017. Szeptember 27. 09:11, szerda |
Helyi
Forrás: okkfehervar.hu
„Csak egy tánc volt…” – gálaműsor az Idősek Világnapján
Október 2-án, hétfőn 16 órakor kezdődik a műsor az Alba Regia Sportcsarnokban. Mindenkit szeretettel várnak!
Székesfehérvár minden évben gálaműsorral fejezi ki megbecsülését a város idős lakói iránt, akik munkájukkal méltán vívtak ki maguknak tiszteletet az elmúlt évtizedek során. A rendezvény célja a szórakoztatás mellett az, hogy köszönetet mondjunk szüleink és nagyszüleink generációjának.
- Az elmúlt évben ezernél is több vendége volt az Idősek Világnapján rendezett programnak, a szervezők idén is színvonalas műsorral és apró ajándékkal várják majd a vendégeket október 2-án, hétfőn az Alba Regia Sportcsarnokban.
A „Csak egy tánc volt…” című műsorban Váradi Eszter Sára és Keller János, a Vörösmarty Színház művészei repítik vissza a közönséget a táncdalfesztiválok felejthetetlen korszakába, a legendás 60-70-es évekbe a zene, a közkedvelt slágerek segítségével.
A két énekes-színészt a 12 fős Alba Stúdiózenekar kíséri, az együttest a kiváló Ruff Tamás, a Magyar Honvédség Székesfehérvár Helyőrségi zenekar karmestere vezényli az ünnepi délutánon.

További információk:
Paulik Anna
Fehérvári Programszervező Kft.
Székesfehérvár, III. Béla király tér 1. (Művészetek Háza)
Telefon: 06-70/457-9002
E-mail: paulik.anna@fehervariprogram.hu
Honlap: www.fehervariprogram.hu
Facebook: facebook.com/fehervariprogram
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 27. 07:14, péntek | Sport
Európa-liga - Kétgólos hazai sikerével nyolcaddöntős a Ferencváros
A Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Ludogorecet a labdarúgó Európa-liga rájátszásának első körös visszavágóján, csütörtökön, ezzel 3-2-es összesítéssel továbbjutott a nyolcaddöntőbe.
2026. Február 26. 17:00, csütörtök | Életmód
Húsvéttól látható a restaurált jeruzsálemi Szent Sír barokk mása Veszprémben
Elkészült a jeruzsálemi Szent Sír barokk másának restaurálása a veszprémi várnegyedben.
