Hírek
2018. Július 18. 18:07, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Egy év börtönre ítéltek egy kormánytisztviselőt megvesztegetni próbáló férfit
Egy év letöltendő börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék szerdán egy férfit, aki egy kormánytisztviselőt próbált megvesztegetni azért, hogy arra nem jogosultak magyar útlevelet kaphassanak.
A bíróság hivatali vesztegetés bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit.
A Kárpátaljáról származó, 64 éves, Budapesten lakó vádlott 2018. március 22-én Szegeden, egy bevásárlóközpontban találkozott a Csongrád Megyei Kormányhivatal egy kormánytisztviselőjével. A beszélgetés során a férfi azt mondta, hogy honosítási okiratok birtokában olyan külföldön élő, de magyar állampolgársággal rendelkező embereket akar magyar útlevélhez juttatni, akik arra nem jogosultak, nem értik és nem beszélik a magyar nyelvet. Hozzátette, hogy az érintetteket "néma" személyként kellene kezelni az útlevél igénylése során. A kormánytisztviselőnek ezért fejenként ezer eurót, majd az útlevélkérelem befogadása esetére további kétezer eurót ígért.
A kormánytisztviselő nem fogadta el az ajánlatot és a hatóságokhoz fordult. Kettejük beszélgetését a Nemzeti Védelmi Szolgálat rögzítette.
A férfi a bíróság előtt elismerte bűnösségét. A bűncselekmény elkövetése idején a vádlott ellen - hasonló ügyben - már több éve eljárás folyt felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés bűntette miatt. A férfit időközben a Fővárosi Törvényszék másfél év - három évre felfüggesztett - szabadságvesztésre ítélte.
A vádlott és védője enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést, az ítélet így nem jogerős.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 12. 22:58, vasárnap | Belföld
Történelmi részvétel mellett nyert a Tisza Párt, új korszak kezdődhet Magyarországon
Óriási fölénnyel, minden bizonnyal kétharmados többséget szerzett a Tisza Párt.
2026. Április 12. 22:57, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: gratuláltam a győztes pártnak
2026. Április 12. 22:56, vasárnap | Belföld
Választás 2026 - Dobrev Klára lemondott a DK elnöki tisztségéről
Dobrev Klára és a Demokratikus Koalíció (DK) teljes elnöksége lemondott vasárnap éjjel, miután a párt nem szerzett mandátumot az országgyűlési választáson.
2026. Április 12. 08:14, vasárnap | Belföld
Megkezdődött a választás, máris született egy rekord
A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 3,46 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
