Hírek
2017. Október 31. 11:00, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Egymással szemben haladó vonatok miatt emeltek vádat Szegeden

Vádat emelt a szegedi ügyészség azzal a mozdonyvezetővel és forgalomirányítóval szemben, akiknek a mulasztása miatt januárban Csengelénél két személyszállító vonat azonos vágányon egymással szemben haladt;
végül a két szerelvény egymástól mintegy négyszáz méterre állt meg - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.
Serfőző Katalin közölte, a két terheltet a vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségével vádolják.
A vádirat szerint a mozdonyvezető 2017. január 26-án reggel a Budapest és Szeged között közlekedő InterCity vonatot vezette. A szerelvény Kiskunfélegyházát elhagyta, majd a csengelei állomáson is áthaladt, amikor az egyvágányú pályán - a jelzőberendezés figyelmeztetése alapján - meg kellett volna állnia. A mozdonyvezető későn vette észre a tiltó jelzést, mivel a szegedi irányítóval a mozdony műszaki állapotáról beszélt telefonon. A vádlottat a mozdony figyelmeztető hangjelzése riasztotta, ekkor vészfékezni kezdett, de az óránkénti 99 kilométeres sebességgel haladó vonat a jelzés előtt már nem tudott megállni, azon mintegy 250 méterrel túlfutott.
A forgalomirányító a vágányon szemben haladó, Kistelek felől érkező személyvonatnak anélkül szabad jelzést adott, hogy meggyőződött volna arról, hogy az IC megállt-e. A személyvonat számára a kijelző jelezte, hogy meg kell állnia, ezért annak vezetője telefonon felvette a kapcsolatot az irányítóval, aki tájékoztatta, hogy a másik vonat túlfutott a megállási ponton. A személyvonat vezetőjének normál fékezés mellett sikerült szerelvényével az IC-től négyszáz méterre megállnia.
Az ügyészség a vádlottakra pénzbüntetés kiszabását indítványozta - tudatta a helyettes szóvivő.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 21. 07:24, kedd | Belföld
Mávinform: ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok a Keleti pályaudvaron
Elhárították a hibát, ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a Keleti pályaudvarra érkező és az onnan induló vonatok - közölte a Mávinform a honlapján hétfőn kora este.
2025. Október 21. 07:23, kedd | Belföld
Orbán Viktor Szerbia elnökével tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn hivatalában fogadta Aleksandar Vučićot, a Szerb Köztársaság elnökét - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld
Hozzájárulhat a veszélyhelyzet meghosszabbításához a parlament
Hozzájárulhat a veszélyhelyzet jövő májusig történő meghosszabbításához kedden az Országgyűlés, amely elfogadhatja a politikai erőszak terjedése elleni fellépésről szóló országgyűlési határozati javaslatot is.
2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: a nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az EU-nak
A világ előtt álló jelenlegi nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az Európai Uniónak, így jár az, aki háborúpárti álláspontot képvisel, aki szítja a feszültséget