A nő dönt, mert megkapta a döntés lehetőségét. Sorolhatjuk a jól ismert sztereotípiákat: a felgyorsult társadalmunkban nincs értéke az életnek, hogy nem lehet normális kapcsolatokat kialakítani, a karrier a legfontosabb és ezért kénytelenek a nők olyan döntéseket hozni, amelyekkel akár egy életet is kiolthatnak.

Rengeteg cikk szól a terhesség-megszakítás, az abortusz jogi és erkölcsi értelmezéséről, feltárja, hogy melyik irányzat mikortól tekint a megfogant életre, mint emberre. Az írott történelemből, törvényekből – legalábbis az eddigi kutatások szerint – nem kapunk hírt az anya által eldöntött terhesség-megszakításról, viszont a már megszületett-rendellenességekkel világra jött (vagy talán a nem kívánt) csecsemő életét például Spártában törvényesen kiolthatták.

Törvény és nézet

Hagyjuk most a történelmet, vizsgáljuk a mai helyzetet. Akár melyik oldalról is nézzük, a terhesség megszakítása senkinek sem jó, talán még akkor sem, ha egy áldott állapot az anya életét veszélyezteti, vagy éppen egy eleve sérült életet szakít meg.

A nem egészségügyi okokra hivatkozó döntés ideig óráig talán megkönnyebbüléssel tölti el a nőt, amely mögött az húzódik, hogy nem kell vállalnia egy másik életet, de aztán vérmérséklettől függően jön a lelkiismeret furdalás, persze az illúziók fátyla mindent lefed. Földi életünk működését emberek által megszabott törvények szabályozzák, amelyek szigorúan védik az életet, ezek szerint az élet kioltása gyilkosságnak számít. Ám a megszületett emberek közül nagyon sokan szeretetlenségben nőnek fel. Látszólag a szülő nem bántja, nincsenek külső jelei a szeretetlenségnek, mégis, ha az univerzumot spirituális megközelítésben a feltétel nélküli szeretetet tartja össze, akkor a szeretetlenségbe való felnevelés, a lélek-gyilkosság is büntetendő kategória.

Vajon mi a jobb: életet adni egy gyermeknek, akinek folyamatosan a szemébe vágjuk, hogy minek érkeztél, nem akartalak, vagy a nem várt terhességet megszakítani?

A válasz az, hogy az élet lehetőségét adjuk meg az érkezőnek, mert annyi minden változhat bennünk is. Egy gyermek egyrészt azért érkezik valahova, hogy ő maga fejlődjön, másrészt, hogy a környezetét tanítsa. Ezek nem véletlenek. Ahogyan mi is megkaptuk az esélyt, mi miért vennénk el tőle – ha már úgy döntöttek valahol, talán rajtunk kívül, hogy mi alkalmasak lehetünk egy gyermek felnevelésére, akkor bízzunk és higgyünk ennek az ismeretlen akaratnak.

A megszakított földi lét

Fizikai szinten tudjuk, hogy mi történik a magzattal, de valószínűleg a legbölcsebb, a spiritualitás mélyére hatoló mester sem látja át igazán, vagy nem beszél róla, hogy a lélek mit él át egy megszakításkor. Amit tudunk a lélek érkezéséről, azok villanások. Mindenek előtt fogadjuk el azt, hogy a fizikai, látható világon túl léteznek más dimenziók is, amelyek szoros kapcsolatban állnak az ember számára látható léttel és egymással is. Egyes tanítások szerint a lélek újra és újra megszületik, hogy minden egyes földi létében teljesítse a feladatát, ledolgozza karmáit, majd kilépjen a földi lét vágyakkal teli körforgásából egy magasabb dimenzióba, hogy ott fejlődjön tovább. Valószínűleg olyan ez, mint az érettségi. Szorgalmasan tanulsz, szép eredménnyel levizsgázol, majd tovább léphetsz egy magasabb szintre. Ha nem készülsz, nem figyelsz oda, akkor újabb vizsgaidőpontot kell kérned.

Mi történik a születés előtt?

Mielőtt megszületne a lélek állítólag egy egész csapat – angyalok, a lélekcsoport tagjai – dolgozik azon, a lélekkel együtt, hogy megszülessen és hogy feladatát teljesítse: képes legyen átmenni a vizsgán. Állítólag sokáig még a nemét sem tudja, csak amikor belép a dualitás világába, vagyis a fogantatáskor derül ki, hogy fiú lesz-e vagy lány. Mert a lélek világában, a magasabb dimenziókban nincs jelentősége a dualitásnak. Vannak elméletek, amelyek szerint a Föld nem is annyira jó hely. Vannak elméletek, amelyek azt mondják, hogy a föld tanuló bolygó, nem jó, nem rossz, egyszerűen a lélek itt tud tudatosan fejlődni, itt tudja helyre tenni többek között az emberi kapcsolatait. Úgy érkezik, hogy minden paramétert megkap a fejlődéshez.

Lezárva a gondolatsort, a lényeg az, hogy a fogantatás nem egy hirtelen, kósza gondolat eredménye.

A műtét

Azt hiszem, ennyit felfogni, átgondolni bőven elég. Tereljük figyelmünket most a rutin műtét előtti napokra.

A nő már az első pillanattól fogva nem akarja a magzatot – amit ugyan nehezen képzelek el, mert a tagadás mellett csak be-bekúszik egy „milyen lenne, ha…..”gondolat. Átfut rajta, hogy kire hasonlítana, talán még azt is átéli ideig óráig, hogy milyen érzés lehet anyának lenni. Egy dolog viszont talán tényleg hiányzik: a szenvedély, az hogy kimondja: ő hozzám tartozik, a testem, a lelkem része. Hogy kijelentse: befogadlak. Nos, ez hiányzik ilyenkor. Vajon a születésen dolgozó, más dimenziókban ügyködő „munkások” felkészítik-e erre az eshetőségre is a lelket, vagy hagyják szenvedni, vagy esetleg semmit sem ért ebből a megfogant emberke? Ne adj Isten, ő már a fogantatás pillanatában tudja, hogy ez lesz a sorsa: nagyon rövid időt tölt a Földön….?

Majd a lelket kilökik. Hova kerül? Egyes nézetek szerint a köztes lét peremén ücsörög kiszáradt állapotban, pihegve. Mások szerint szintén a köztes létben egy magaslaton lábat lógatva várják a visszautasított lelkek – szívükben harag nélkül –, hogy valamikor újra jöhessenek.

Mi a megoldás?

Mindig oda lyukadunk ki, hogy mégis csak testileg-lelkileg-szellemileg tudatosan kellene élnünk. A munkahelyen igazán tudatosan végezzük a dolgunkat, ha nem tennénk, elvesztenénk az állásunkat. De mi a helyzet saját magunkkal?

A szerelem, az ebből fakadó szexualitás nagyon fontos mindannyiunknak. Szedjük a fogamzásgátlókat, mindenféle módon védekezünk, de valami miatt teljesen kizárjuk az életünkből azt, hogy a természetünkkel együttműködve, megismerve ciklusainkat természetes módon védekezzünk, mert van ilyen is. Panaszkodunk, hogy nincs időnk a normális párkapcsolatokra. Nem azzal vagyunk együtt, akit szeretünk. Átmeneti állapotoknak tekintjük a kapcsolatainkat, mert átmeneti állapotokat teremtünk. Olyanok vagyunk, mint akik a pályaudvarokon élik az életüket – bőröndbe csomagolt ruhákkal egy újabb vonatra várva. Valóban 12 órás munkaidőben dolgozva nem könnyű teljes életet élni. De ne hozzunk buta döntéseket! Ne mondjuk azt, hogy ez így jó, mert más is így csinálja! A buta, át nem gondolt döntés is döntés, amely beleragad a tudatalattinkba (nem beszélve arról, hogy életeken keresztül hat ránk, hordozzuk magunkban). Megint az a kérdés: ki mondta, hogy tíz körömmel ragaszkodnunk kell olyan élethelyzetekhez, viszonyokhoz,az "így is jó lesz" állapotokhoz?

A védekezés ott kezdődik, hogy eldöntöm, nem félek attól, hogy szerelmes legyek, nem félek attól, hogy viszonozza valaki a szerelmem, nem félek attól, hogy átadjam magam a kapcsolatnak, nem félek attól, hogy a természet szabályaihoz alkalmazkodva vessem bele magam a szerelemtől izzó vágyba. Ja, és alkalomadtán a fiúk is védekezhetnek….

Illés Sarolta