Városlista
2026. január 13, kedd - Veronika

Hírek

2017. Augusztus 16. 17:29, szerda | Helyi önkormányzati
Forrás: szekesfehervar.hu

Kárpátaljai iskolásokat lát vendégül Székesfehérvár

Kárpátaljai iskolásokat lát vendégül Székesfehérvár

A Videoton Holding Zrt. és Székesfehérvár közös támogatásának köszönhetően 120 fős, Kisgejőc, Nagygejőc és Oroszgejőc kárpátaljai településekről érkezett csoport nyaral városunkban augusztus 15- 22. között.

Az iskoláskorú gyerekek és kísérőik szállása Velencén, a Székesfehérvári Gyermek és Ifjúsági Táborban van. A vendégek szerdán a Városházára látogattak.

A kárpátaljai gyerekeket és kísérőiket Mészáros Attila fogadta a Városházán. Székesfehérvár alpolgármestere megköszönte a Városgondnokságnak és Videoton Holding Zrt.-nek, hogy lehetővé tették a kárpátaljai gyerekek nyaralását, majd a nemzet történelmi fővárosáról, királykoronázásokról, országgyűlésekről, Fehérvár közjogi szerepéről mesélt a gyerekeknek. Elmondta, hogy a mai Nemzeti Emlékhely területén állt az egykori koronázó templom, amely akkoriban Európa három legnagyobb katedrálisának egyike volt.

A Díszterem feliratainak és seccojának áttekintése után Mészáros Attila alpolgármester a város jelenét is bemutatta, áttekintve Fehérvár közép, és felsőfokú oktatásban, gazdaságban, honvédelemben, kultúrában, sportban betöltött vezető szerepét, majd szólt a város fiataloknak szóló programjairól is. A fiatal vendégek ezt követően megtekintették a Szent Korona hiteles másolatát is.

Gábor Mariann, Nagygejőc község jegyzője elmondta, településük Ungvártól 15 km-re található és három településrészből áll; Nagygejőc, Kisgejőc és Oroszgejőc, összesen mintegy kétezer fős lakossággal, melynek 85%-a magyar nemzetiségű. A települések jegyzője tájékoztatást adott arról is, hogy Nagygejőcön és Kisgejőcön is van magyar nyelvű általános iskola, középiskola valamint óvoda is.

Felemelő gesztus számunkra e nyaralás lehetősége.” – mondta el Bogáthy Eleonóra, a nagygejőci középiskola igazgatója, aki hozzátette, a történelmi séta, amelyet városunkban tehettek, egy életre meghatározza majd a gyerekek magyarságtudatát, majd külön megköszönte a szeretetet és figyelmet, amellyel várták őket.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld

Felszólította Kubát az amerikai elnök

Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.

2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld

Rómában rendkívüli biztonsági készültséget rendeltek el a Termini-pályaudvarnál migránsok támadásait követően

Tovább erősítették a katonák és rendőrök jelenlétét az olasz főváros központi vasútállomásánál, miután a Termini-pályaudvarnál migránsok egy csoportja több embert is megtámadott - közölték a hatóságok vasárnap.

2026. Január 12. 07:40, hétfő | Életmód

NAV: már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet

2026. Január 12. 07:39, hétfő | Belföld

Mávinform: indul a peronépítés Keleti pályaudvaron, módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje

Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keleti pályaudvaron, ezért módosul a Keleti pályaudvart érintő dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, több dunántúli vonat végállomása Kelenföldre kerül át