Hírek
2013. Június 07. 20:30, péntek |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökségo
Kikerül az alkotmányból a rendkívüli adó
Kikerül az alaptörvényből az a passzus, amely szerint ha az államnak váratlan fizetési kötelezettsége támad az Alkotmánybíróság, az Európai Bíróság vagy más nemzetközi bíróság döntése miatt, adót vethet ki ennek finanszírozására, valamint törlik a bíróságok közötti ügyáthelyezés lehetőségét, de nem veszik ki a korlátozások alól az európai parlamenti (EP-)választási kampányokat - jelentette be a külügyminiszter.
Martonyi János pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: a kormánynak az Európai Bizottság korábban megfogalmazott kifogásaira adott válaszát pénteken 12 órakor adták át az uniós testületnek. Magyarországnak az a célja, hogy a vitás ügyeket lezárják, anélkül hogy a bizottság kötelezettségszegési eljárást indítana az országgal szemben - hangsúlyozta.
A tárcavezető kifejtette: a bizottság kifogásolta, hogy az alaptörvényben külön hivatkoznak az európai és más nemzetközi bíróságokra, ezért törlik a vonatkozó részt. Ehelyett a gazdasági stabilizációról szóló törvénybe iktatnak be egy rendelkezést, amelynek értelmében ha váratlan pénzügyi kötelezettsége támad az államnak, amelyre a költségvetés nem nyújt fedezetet, hozzájárulást szab ki.
Martonyi János szerint ez 'kielégítő megoldás', mert kiesik hivatkozás a bíróságokra. A külügyminiszter beszélt arról is, hogy kikerül az alaptörvényből a bíróságok közötti ügyáthelyezés lehetősége, más megoldást kell találni a bíróságok aránytalan terhelésének kezelésére. Mint mondta, az ügyek áthelyezésének intézményét 'kiveszi a rendszerből a kormány', törlik az alaptörvényből az erre vonatkozó részt. Mivel egyes ügyek elhúzódása elfogadhatatlan, megfelelő szervezeti és szerkezeti átrendezéssel igyekszik megoldani a kormány a helyzetet - fejtette ki.
A külügyminiszter megjegyezte: más uniós tagállamokban is létezik hasonló ügyáthelyezési gyakorlat. Mivel azonban 'ez a kifogás arra volt alkalmas vagy látszott alkalmasnak lenni, hogy a magyar igazságszolgáltatás egészét érjék támadások - egyébként teljes mértékben alaptalanul -, és az igazságszolgáltatás függetlenségét vonják kétségbe', a kormány az alaptörvény megfelelő részének törlése mellett döntött - mondta.
Közölte: nem veszik ki a korlátozások alól az európai parlamenti (EP-)választási kampányokat, a politikai kampányok szabályozása hasonló marad a magyar parlamenti választásokéhoz. A külügyminiszter kiemelte: az ügyben az Európai Bizottság érdeklődött, annak ellenére, hogy az uniós végrehajtó testület 'nyilvánosan és egyértelműen' azon az állásponton volt, hogy ez a kérdés nem tartozik EU hatáskörébe, a tagállamok az ezzel kapcsolatos döntéseiket szabadon hozzák meg. Az ügyben marad az alaptörvény rendelkezése, mert nem lenne értelme a magyar és EP-választási kampányok eltérő kezelésének -mondta.Martonyi János hangsúlyozta: a kormány a lehető legrövidebb időn belül választ vár a bizottságtól.
Kérdésre válaszolva kijelentette: a kormány elkészíti a szükséges módosító javaslatait, azokat beterjeszti a parlament elé, de az már más kérdés, hogy az Országgyűlés mikor fogadja el. A külügyminiszter feltételezése szerint erre az őszi ülésszakban kerülhet sor.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 20. 16:00, hétfő | Belföld
Gyérítik a szúnyogokat
Kilenc vármegyében, csaknem ötvenezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
2024. Május 20. 06:00, hétfő | Belföld
Hajóbaleset Verőcénél
A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság hajói
2024. Május 19. 17:32, vasárnap | Belföld
Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: továbbra is keresik az eltűnteket
Továbbra is keresik a szombat éjjeli dunai hajóbalesetben eltűnteket, a Verőcétől délre található teljes magyarországi folyószakaszon