Hírek
2015. Július 17. 07:19, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
MSZOE: a felével kellene csökkenteni a tananyagot az iskolákban
A Magyarországi Szülők Országos Egyesületének (MSZOE) elnöke szerint legalább 50 százalékkal kellene csökkenteni a tananyagot az iskolákban.
Keszei Sándort az M1 csütörtök esti műsorában az érettségi eredményekről a nap folyamán megjelent információkról kérdezték. Az Oktatási Hivatal adataira hivatkozva a Magyar Nemzet azt írta: gyengébben sikerült idén a középszintű magyar és matematika érettségi, mint tavaly.
Keszei Sándor erre reagálva elmondta: jelentősen emelkedett Magyarországon a tananyag mennyisége, amit már nem képesek magukévá tenni a diákok, "csak magolással".
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkársága az idei érettségi vizsgákról azt közölte az MTI-vel: az egyes vizsgatárgyak esetében középszinten a tanulók eredményei nem mutatnak szignifikáns változást - ez a matematikánál például 4 század százalékos csökkenést jelent a tavalyihoz képest. A legtöbb tantárgy esetében szinte változatlannak tekinthetőek az adatok, míg az informatikánál nagyobb mértékű, 4 tized százalékos javulás mutatkozik a korábbi évek eredményeihez képest.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 12. 22:58, vasárnap | Belföld
Történelmi részvétel mellett nyert a Tisza Párt, új korszak kezdődhet Magyarországon
Óriási fölénnyel, minden bizonnyal kétharmados többséget szerzett a Tisza Párt.
2026. Április 12. 22:57, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: gratuláltam a győztes pártnak
2026. Április 12. 22:56, vasárnap | Belföld
Választás 2026 - Dobrev Klára lemondott a DK elnöki tisztségéről
Dobrev Klára és a Demokratikus Koalíció (DK) teljes elnöksége lemondott vasárnap éjjel, miután a párt nem szerzett mandátumot az országgyűlési választáson.
2026. Április 12. 08:14, vasárnap | Belföld
Megkezdődött a választás, máris született egy rekord
A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 3,46 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
