Hírek
2017. Augusztus 02. 17:33, szerda |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Négy díj adományozására is várják a fehérváriak javaslatait
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata díjak, kitüntető címek, elismerések alapításával és adományozásával kívánja kifejezni tiszteletét és megbecsülését mindazon személyek és közösségek iránt, akik életművükkel, munkájukkal, a város közéletében való közreműködésükkel kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, maradandót alkottak, vagy más, a köz érdekében végzett tevékenységükkel segítették Székesfehérvár szellemi és anyagi gyarapodását.
Az önkormányzati díjak, kitüntető címek alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 14/2011. (VI.10.) önkormányzati rendelet értelmében az alábbi kitüntetések adományozására vonatkozóan várják a javaslatokat:
„Fricsay Richárd Zenei Díj”
A „Fricsay Richárd Zenei Díj” a Székesfehérvár zenei életében több éven keresztül kifejtett kiemelkedő zenei munkásságával maradandót alkotó székesfehérvári zenetanárnak, karnagynak, zenei előadóművésznek, együttesnek, közösségnek adományozható.
Évente egy „Fricsay Richárd Zenei Díj” adományozható.
„Érdy János Emlékérem”
Az „Érdy János Emlékérem” annak a természetes személynek adományozható, aki a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely megőrzése, bemutatása érdekében kiemelkedő munkát végzett.
Évente egy „Érdy János Emlékérem” adományozható.
„Pro Caritate Albae Regiae” díj
„Pro Caritate Albae Regiae” díj adományozható annak a természetes személynek, aki a gyermekvédelem, a fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációja, az idősek emberi méltósága, anyagi, fizikai, lelki egészsége, jóléte, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok segítése, az esélyegyenlőség megteremtése érdekében kiemelkedő tevékenységet végzett.
Évente egy „Pro Caritate Albae Regiae” díj adományozható.
„Székesfehérvár Gazdaságáért” díj
A „Székesfehérvár Gazdaságáért” díj annak a természetes személynek adományozható, aki a szakmában elismert, köztiszteletben álló személyiség és tevékenységével hozzájárul Székesfehérvár gazdasági életének fejlődéséhez, hírnevének öregbítéséhez.
Évente egy „Székesfehérvár Gazdaságáért” díj adományozható.
- A díjak adományozására bármely természetes vagy jogi személy javaslatot tehet.
A díjak adományozására vonatkozó javaslatokat 2017. augusztus 25. napjáig írásban kell benyújtani a polgármesterhez.
A javaslatnak tartalmaznia kell:
a.) a javaslattevő nevét,
b.) a díj adományozására javasolt személy, közösség nevét, elérhetőségét, tevékenységének részletes méltatását.
A borítékon fel kell tüntetni a kitüntetés elnevezését!
A javaslatok benyújtása:
- személyesen a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján, illetve portáin vagy
- postai úton az alábbi címre:
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Közművelődési és Rendezvényszervező Iroda
8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Felszólította Kubát az amerikai elnök
Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Rómában rendkívüli biztonsági készültséget rendeltek el a Termini-pályaudvarnál migránsok támadásait követően
Tovább erősítették a katonák és rendőrök jelenlétét az olasz főváros központi vasútállomásánál, miután a Termini-pályaudvarnál migránsok egy csoportja több embert is megtámadott - közölték a hatóságok vasárnap.
