Hírek
2014. Július 27. 05:00, vasárnap |
Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Nemcsak a mértéktelen alkoholivás árt a szívnek
Egy új tanulmány szerint az enyhe vagy mérsékelt alkoholfogyasztás sem tesz jót a szív egészségének, írja a Health Central. Ez ellentmond azoknak a korábbi állításoknak, miszerint csak a mértéktelen ivás árt a szívnek.
A vizsgálat során mérsékelt alkoholfogyasztásnak azt tekintették, hogyha valaki naponta megiszik egy pohár bort, de annál nem többet. Angliai kutatók európai, amerikai és ausztráliai szakemberek bevonásával mintegy 260 ezer embertől gyűjtöttek adatot.
Azt találták, hogy egy bizonyos gén jelenlétének köszönhetően vannak, azok akiknél ez jelen van, 17 százalékkal kevesebb alkoholt fogyasztanak hetente, mint kortársaik és könnyebben is ellenállnak az ital kísértésének. Ráadásul - részben ebből kifolyólag - 10 százalékkal kisebb az esélyük a koszorúér-betegségek kockázatára, alacsonyabb a vérnyomásuk és a BMI, vagyis a testtömeg-index értékük is.
Az eredmények ellent mondanak azoknak a korábbi állításoknak, miszerint csak a nagymértékű alkoholfogyasztás árt a szívnek és amelyek szerint a mérsékelt ivásnak vannak bizonyos jótékony egészségügyi hatásai.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 07:13, kedd | Életmód
Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére az MNB
Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn, Budapesten.
2025. December 02. 07:04, kedd | Életmód
A Székely Hadosztályra emlékeztek Budapesten
A Székely Hadosztály a bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe - hangsúlyozta a Magyarságkutató Intézet főigazgatója azon hétfői pódiumbeszélgetésen, amely a székely katonák 1918-1919-es szerepvállalásáról szólt.
2025. December 01. 07:25, hétfő | Életmód
Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata
Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata, ahol nagy szeretetet és összefogást tapasztaltak
2025. December 01. 07:18, hétfő | Életmód
Advent - Lévai Anikó: erős közösség vesz körül bennünket
Erős közösség vesz körül bennünket - mondta Lévai Anikó jószolgálati nagykövet az Ökumenikus Segélyszervezet adventi országos adománygyűjtő akcióját népszerűsítő sajtótájékoztatón Budapesten, advent első vasárnapján.
