Hírek
2019. November 19. 17:02, kedd |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Nők és gyermekek védelmében akciónap-sorozat kezdődik szombaton
Szombaton indul a 16 akciónap a nők elleni erőszak ellen elnevezésű kampány, amelyet a Néma tanúk felvonulás nyit meg - közölte a Nők A Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint a december 10-ig, az emberi jogok világnapjáig tartó programsorozat idején az érdeklődők többi között képzéseken, olvasókörökön, kerekasztal-beszélgetéseken és szakmai konferenciákon vehetnek részt.
A kampány célja, hogy felhívják a nyilvánosság figyelmét a helyzet súlyosságára, buzdítsanak a szolidaritás kifejezésére az áldozatokkal, valamint emlékeztessék a döntéshozókat a felelősségükre - írták.
Hangsúlyozták, hogy az idei kampányban kiemelt figyelmet kap a gyerekek védelme is, mivel az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a gyerekek 36 százalékát érzelmileg, 23 százalékát fizikailag bántalmazzák, a lányok 18 százaléka pedig legalább egyszer szexuális erőszakot él át 18 éves kora előtt.
A 16 akciónapot minden évben november 25., a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja és december 10., az emberi jogok világnapja között szervezik meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 29. 17:00, hétfő | Belföld
Hőség - Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el
Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el, vagy takarékosságra kérték a lakosságot a nagy hőség és az emiatt megnövekedett vízhasználat miatt
2026. Június 29. 17:00, hétfő | Belföld
Hőség - Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el
Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el, vagy takarékosságra kérték a lakosságot a nagy hőség és az emiatt megnövekedett vízhasználat miatt
2026. Június 29. 12:00, hétfő | Belföld
Magyar Péter: a költségvetést drámaian rossz állapotban találtuk az átadás-átvétel után
A magyar költségvetést drámaian rossz állapotban találtuk az átadás-átvétel után - közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán közzétett videójában.
2026. Június 29. 09:02, hétfő | Belföld
Hőség - Meteorológia: hétfőn nagyon erős UV-B-sugárzás várható
Hétfőn figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B-sugárzás várható országszerte - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. vasárnap az MTI-vel.
