Hírek
2017. Augusztus 31. 11:57, csütörtök | Helyi
Új évad - bérletvásárlási lehetőségek a Vörösmarty Színházban
A nyár sikeres színházi előadásai után nemsokára indul az új évad új darabokkal: musical, családtörténet, bohózat és mágikus történet is szerepel majd a Vörösmarty Színház repertoárjában.
A bérletek között akár három, négy, öt vagy hat előadásos konstrukció közül is választhatunk, valamint a nyugdíjasokat és a diákokat is széles kínálat várja. A Jegyiroda szeptember 4-től áll nyitva az érdeklődők előtt.
Az elmúlt hónapok sikeres nyári színházának bohózata és a teltházas Koronázási Szertartásjáték a nyárra sem hagyta színvonalas előadás nélkül a színház szerelmeseit. Itt a szeptember, hamarosan indul az új évad a Vörösmarty Színházban.
2017-18-ban az új darabok közül A Pál utcai fiúk Dés-Geszti-Grecsó-féle zenés játékot, Feydeaunak a nyáron is bemutatott A hülyéje című bohózatát, egy Brecht-színművet, a Karácsonyi énekből készült Isten pénze című musicalt, a Szabó Magda regényéből írt Régimódi történetet, valamint egy ősbemutatós mágikus történetet nézhetünk meg a nagyszínpadon, és több újdonsággal készül a Kozák András Stúdió és a Pelikán Kamaraszínház is. A repertoárban természetesen a tavalyi előadások sikeres darabjai közül is több szerepel, mint például a Figaro házassága vagy az 56 csepp vér.
Jegyeket akár telefonon (22/503-503) vagy e-mailben (jegyiroda@vorosmartyszinhaz.hu) is lehet rendelni, illetve online is vásárolhatunk a színház honlapján keresztül.
A bérletvásárlás csak személyesen lehetséges.
A bérletek több konstrukcióban, három, négy, öt vagy hat előadással is kínálnak lehetőséget a színházkedvelőknek, és széles kínálat várja a nyugdíjasokat és a diákokat is.
- A Jegyiroda munkanapokon 10 és 18 óra között, a nagyszínházi előadások előtt pedig egy órával tart nyitva.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Január 13. 07:44, kedd | Sport
Nemzeti Sport Gála - Kós Hubert a férfi, Márton Luana a női győztes
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
2026. Január 13. 07:43, kedd | Külföld
Fehér Ház: az Egyesült Államok számára a diplomácia az első eszköz Irán felé, de légicsapás is \"az asztalon van\"
Az Egyesült Államok számára a diplomácia az első eszköz Irán felé, de légicsapás is \"az asztalon van\" - közölte a Fehér Ház szóvivője hétfőn.
