Hírek
2018. Január 29. 09:58, hétfő |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
VERESÉGGEL ZÁRTA AZ ALAPSZAKASZT A VOLÁN, AMELY EGY BÓNUSZPONTTAL KEZDI MAJD A RÁJÁTSZÁST
Későn ébredt a Fehérvár AV 19 az alapszakasz Salzburg elleni zárómérkőzésén.
Az első harmad egyértelműen az osztrákoké volt, a folytatásban magára talált a Volán, de csak a szépítésig jutott és a tizedik helyen zárta az EBEL alapszakaszát.

A Fehérvár AV 19 a tizedik helyért, azaz a középszakasz egy bónuszpontjáért küzdött, amely igazából nem volt veszélyben, mivel a Bécs legyalulta a fehérváriak nyakában lihegő Villachot. A másik oldalon a felsőházra készülő Salzburgnak sem volt mindegy a zárókör: a végeredménytől függően kettő, vagy négy bónuszpont volt a tét az osztrákok számára - utóbbi sikeredett.
Az első szűk tíz percben nyomott a Salzburg, de a védelem és a kapuban Carruth állta a sarat. Az első valamire való hazai ziccerre nyolc percet kellett várni. A legnagyobb ovációt mégis egy szurkoló tette váltotta ki, aki félkézzel húzott le a levegőből egy tribün felé száguldó pakkot. Nem sokkal később már nem tévesztett irányt egy salzburgi lövés: a bal oldalon üresen maradó Brouilette a tizennegyedik percben betalált a Volán ketrecébe. Az első harmadban a fehérváriak közül a szerződését meghosszabbító Hári János volt a legaktívabb támadásban, de LoVecchio is tüzelt egyszer veszélyesen.
Felemásan indult a második harmad: három perc után Luttinen száguldott el a bal oldalon, majd ziccerben szabálytalankodtak ellene, de nem tudta értékesíteni a kiharcolt a büntetőt. Erdély előtt is ígéretes helyzet adódott, de ekkor is helyén volt Gracnar. Többször is ígéretesen vezetett támadást a hazai együttes, de a harmad derekán kis híján újabb gólt szerzett a Salzburg. Az osztrákok aztán emberelőnyben megszerezték második találatukat: a hazaiak harmadában szólózó Harris révén. Nem sokkal később támadásban LoVecchionak, védekezésben Carruth kapusnak volt szép pillanata, de a legszebb momentum a 36. percben jött el. Egy kékről eleresztett lövés után Erdély iratkozott fel a gólszerzők közé, 2-1-re szépítve az eredményt. Az asszisztot Hári és Vidmar jegyezte.
A záró játékrész mindkét oldalon sok hibát hozott. A harmad derekán emberelőnyben Hári János nagyon közel járt a gólszerzéshez, de a szerződését meghosszabbító támadó löketét kivédte az osztrákok kapusa. Egyre közelebb került a Volán az egyenlítéshez, amihez két emberelőny is javára válhatott volna: előbb LoVecchio került ziccerbe, majd Manavian pörkölt a kapuvasra. Carruth pedig nemes egyszerűséggel kifejelt egy kapu felé tartó korongot. A hajrában alig szabadultak az osztrákok szorításából a fehérváriak, akik vereségüktől függetlenül megtartották a tizedik helyet és egy bónuszponttal vágnak neki majd a középszakasznak az alsóházban.
A Dornbirn hat, a Graz négy, a Bolzano kettő, míg a Villach és a Znojmo bónuszpont nélkül kezdi meg az alsóházban a középszakaszt.
Fehérvár AV 19 - Salzburg 1-2 (0-1) (1-1) (0-0)
Gólszerző: Erdély, ill. Brouilette, Harris.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 26. 07:23, csütörtök | Sport
Európa-liga - Keane: ugyanaz a mentalitás kell csütörtökön, mint egy hete
2026. Február 25. 08:00, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Kettős vereséggel búcsúzott az Internazionale
2026. Február 24. 16:00, kedd | Sport
Férfi kézilabda MK - Az elődöntőben találkozik a Veszprém és a Szeged
A címvédő Szeged a bajnok Veszprémmel találkozik a férfi kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében.
2026. Február 24. 07:35, kedd | Sport
Labdarúgó NB I - Tartja a lépést az ETO-val a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 3-1-re nyert az MTK Budapest vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának hétfői zárómérkőzésén, ezzel újra három pontra van a listavezető ETO FC Győrtől.
