Hírek
2017. Július 27. 17:24, csütörtök |
Helyi
Forrás: okkfehervar.hu
Vissza a birodalomba!
Szabinok, latinok és etruszkok Velencén - a Székesfehérvári Gyermek és Ifjúsági Táborban ezen a héten az ókori Róma a központi téma.
A dél- és észak-amerikai indián világba repítő, majd a hagyományőrző tábor után a mostani római tematikájú héttel utolsó turnusához érkezett a velencei gyermektábor.
A Római Birodalmat idézi meg idei utolsó turnusán a Székesfehérvári Gyermek és Ifjúsági Tábor. A gyerekek bepillantást nyerhetnek az életükbe, megismerkednek a legalapvetőbb épületeikkel, magistratusokat, patriciusokat választottak maguk közül és kézműves foglalkozásokon, gladiátorkiképzésen és próbákon vehettek részt.
Fux István táborvezető elmondta, az ókori színház is szerepet kapott a táborban, kedden a tanárok adtak elő egy antik drámát Mercurius születéséről, ma este pedig a gyerekek adnak elő egy Róma alapításához kapcsolódó eredetmondát.
Az Animono animációs foglalkozás keretében is ókori római témájú kisfilmeket készítettek a gyerekek, síkbábokat, háttereket rajzoltak Debreczeni Katalin vezetésével, majd számítógépen készültek el az animációk.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 20. 16:00, hétfő | Belföld
Gyérítik a szúnyogokat
Kilenc vármegyében, csaknem ötvenezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
2024. Május 20. 12:00, hétfő | Sport
Kosárlabda
3x3-as olimpiai selejtezőtorna - Magyarország - Csehország
2024. Május 20. 09:00, hétfő | Sport
Labdarúgás-Németország
Legidősebb fia gólja ellenére vereséggel búcsúzott a Hertha kispadjától Dárdai Pál
2024. Május 20. 06:00, hétfő | Belföld
Hajóbaleset Verőcénél
A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság hajói