Városlista
2026. január 13, kedd - Veronika

Hírek

2017. Szeptember 04. 06:22, hétfő | Helyi sport
Forrás: szekesfehervar.hu

A Medvescak Zagreb került közel a tornagyőzelemhez Fehérváron

A Medvescak Zagreb került közel a tornagyőzelemhez Fehérváron

Az EBEL-be négy szezon után visszatérő Medvescak Zagreb ellen játszott az Ifj. Ocskay Gábor Emléktorna második napján a Fehérvár AV19.

Előzőleg mindkét csapat győzött, kettejük meccsén pedig a horvátok kerültek közelebb ahhoz, hogy a tornát is megnyerjék. A harmadik harmadra már háromgólos előnyben voltak a helyzeteket jobban kihasználó vendégek, és végül 5-2-re nyertek a Volán ellen.

Gilbert és Vincze kimaradt a Volán keretéből, de bekerülők is voltak az első naphoz képest, hiszen Latendresse és Vizi kikorcsolyázhatott a jégre. A Medvescak agresszíven letámadott már a meccs elején, olykor a fehérváriak harmadából sem engedte ki ellenfelét, és nem volt érdemtelen, hogy Rajsar révén vezetést szerzett.

A második harmadra Benoit Laporte csapata is kellően felpörgött, jóval veszélyesebb volt, de emberelőnyben eladta a korongot, amiből Morley góllal büntetett. Sőt, Koskiranta találata után már hárommal mentek a vendégek. Sokat dolgozott a szépítő gólért a Volán, és Jeff Lovecchio révén négy másodperc alatt ki is használt egy emberelőnyt. Kár, hogy egy szép egyéni alakítás után Netik révén a zágrábiak ütötték a második harmad utolsó gólját.

Sőt, miután végigvittek egy négyemberes támadást, a harmadikban is ők köszöntek be először, Perkovich révén, ezzel minden eldőlt. Igaz, a mozgalmas meccsen bőven megvoltak a Fehérvár lehetőségei is, nyolc perccel a vége előtt kettős emberelőnyben Jonathan Harty ki is lőtte a bal alsót.

Ennél közelebb azonban már nem került ellenfeléhez a Volán, 5-2-re nyert a Medvescak, és ha a záró napon győz a Füchse ellen, a tornát is megnyeri. A Fehérvár és a horvát csapat egyébként hamarosan az EBEL-ben is összecsap, Zágrábban találkoznak jövő vasárnap. A Volán az emléktornát vasárnap a Nové Zámky ellen zárta.

Ifj. Ocskay Gábor Emléktorna, 2. nap:
Nové Zámky - Lauritzen Füchse 5-2
Fehérvár AV19 - Medvescak Zagreb 2-5

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld

Felszólította Kubát az amerikai elnök

Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.

2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld

Rómában rendkívüli biztonsági készültséget rendeltek el a Termini-pályaudvarnál migránsok támadásait követően

Tovább erősítették a katonák és rendőrök jelenlétét az olasz főváros központi vasútállomásánál, miután a Termini-pályaudvarnál migránsok egy csoportja több embert is megtámadott - közölték a hatóságok vasárnap.

2026. Január 12. 07:40, hétfő | Életmód

NAV: már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet

2026. Január 12. 07:39, hétfő | Belföld

Mávinform: indul a peronépítés Keleti pályaudvaron, módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje

Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keleti pályaudvaron, ezért módosul a Keleti pályaudvart érintő dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, több dunántúli vonat végállomása Kelenföldre kerül át