Hírek
2017. Augusztus 30. 16:06, szerda |
Helyi sport
Forrás: mti.hu
Rájátszásba jutna a Fehérvár AV 19
A Fehérvár AV 19 elsődleges céljának nevezte az osztrák bázisú jégkorong liga, az EBEL rájátszásába jutást az együttes kanadai vezetőedzője.
Benoit Laporte a klub keddi idénynyitó sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a nyáron új összetételű, összetartó társaság alakult ki, amely a felkészülés során meccsről meccsre fejlődik. Mint mondta, a tavalyi csapathoz képest jóval képzettebb hokisok alkotják a keretet, akik gyorsabb játékra képesek.
Bizakodásra ad okot, hogy a felkészülési találkozókon az ellenfelek egyre kevesebb időt töltenek el a csapat harmadában és így kevesebb helyzetet tudnak kialakítani - mondta a tréner, hozzátéve: a bajnoki rajtra százszázalékos állapotban lesznek.
Szélig Viktor szakmai igazgató szerint az idei EBEL-keretet más elvek mentén állították össze, mint korábban: kevesebb a rutinos magyar válogatott játékos, de több a légiós és a fiatalabb magyar játékos. Hozzátette, eddig két játékos nem mutatkozott be a csapatban: a kanadai kapus, Mark Visentin kisebb sérüléssel bajlódott, de már edz és hamarosan játszani fog, míg a Svájcból visszatérő junior válogatott csatár, Kiss Zsombor betegséggel küzd, hamarosan ő is elkezdi az edzéseket.
Kóger Dániel csapatkapitány szerint az eddigi mérkőzéseiken jól látható volt a fejlődés, egyre inkább meg tudtak felelni az edzői elvárásoknak. Kiemelte, hogy az öltözőben jó hangulat uralkodik, mindenki segíti a másikat a célok elérése érdekében. Reményét fejezte ki, hogy idén elérik a rájátszást, amihez a hazai meccseken elegendő pontot akarnak gyűjteni.
A hétvégén kilencedik alkalommal sorra kerülő Ifj. Ocskay Gábor emléktornáról Gál Péter Pál elnök elmondta: a szokások szerint speciális, egyedi mezben lép jégre a Fehérvár AV 19. A mezeket elárverezik, holnaptól már lehet rájuk licitálni.
Fekti István szakmai alelnök közölte, hogy a mostani tornára új csapatokat kerestek, de változik a lebonyolítás is, mert ezúttal mindenki játszik mindenkivel.
- A péntektől vasárnapig tartó tornán a német Lausitzer Füchse, a horvát Medvescak Zagreb és a szlovák Érsekújvár lesz a Fehérvár ellenfele.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 27. 10:00, péntek | Életmód
Adománygyűjtést hirdet a tavalyi árvíz által sújtott erdélyi települések megsegítésére a református szeretetszolgálat
2026. Február 27. 07:14, péntek | Sport
Európa-liga - Kétgólos hazai sikerével nyolcaddöntős a Ferencváros
A Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Ludogorecet a labdarúgó Európa-liga rájátszásának első körös visszavágóján, csütörtökön, ezzel 3-2-es összesítéssel továbbjutott a nyolcaddöntőbe.
2026. Február 26. 17:00, csütörtök | Életmód
Húsvéttól látható a restaurált jeruzsálemi Szent Sír barokk mása Veszprémben
Elkészült a jeruzsálemi Szent Sír barokk másának restaurálása a veszprémi várnegyedben.
2026. Február 26. 16:00, csütörtök | Külföld
Szerdától csak elektronikus beutazási engedéllyel lehet az Egyesült Királyságba utazni
Szerdától kizárólag az elektronikus beutazási engedély (Electronic Travel Authorisation, ETA) birtokában léphetnek be a nem vízumkötelezett külföldiek, köztük az Európai Unió állampolgárai az Egyesült Királyságba.
